Vackorság

Apablog egy vackorral.

Véidő

2021. február 28. 20:36 - adam.kiss

Valahogy az utóbbi időben van egy olyan érzésem, hogy minden percem be van osztva. Befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy ha épp nem dolgozom, akkor kutyát sétáltatok, ha nem kutyát sétáltatok, akkor valamit itthon kell rendezkedni, ha itthon minden élére van állítva (soha), akkor V körül akad valami tennivaló. Persze tényszerűen ez az állítás egyáltalán nem biztos, hogy igaz, N valószínűleg például szenvedélyesen ellenezné, mert neki az egybefüggő alvás luxusának jelentős hányadáról is le kellett mondania az utóbbi időben. Mindenesetre felelős, felnőtt férfiként és érett személyiségű apaként bármit megadnék érte, ha mondjuk fél órára cowboy lehetnék a virtuális vadnyugaton, de a kontroller mintha az elérhetetlen messzeségbe veszne, tiszta plátói kapcsolat, hogy nem írtak erről még verset?

De talán nem is az a fontos, hogy ez a bennem élő történet az elfoglalt, önfeláldozó családfőről tényszerűen igaz, jogos vagy kellemes-e. A gondolataimmal és érzéseimmel bármeddig vitatkozhatok, úgyis az övék lesz az utolsó szó. Az agyból nem lehet törölni, és az agy nem érti a nemet. Tudjátok, hogy megy ez: ne gondoljatok a lila elefántra! A helyes vagy helytelen koordinátarendszeréből kiszakadva ezért talán inkább azt lenne érdemes megkérdeznem magamtól: segít-e ez a gondolat, hogy a számomra fontosnak tartott értékek felé haladjak, mint például a jó apaság és férjség?

A válasz így pedig rögtön nem lehet egyszerű igen vagy nem. Elvégre van, amikor az önfeláldozó családfő ideálja olyan heroikus tettekre sarkall, mint hogy én másszak elő az ágyból elsőként miután N egy hosszabb éjszakázás után épp ájulást színlel, hogy ne neki kelljen lenyomnia a reggeli orrszívózást és pelenkázást. Igen hősies! Máskor azonban nagyon is akadályoz a már sokat emlegetett jelenlétben, mert némi nyűgösséggel társulva könnyen lesz belőle pufogás és méricskélés, és így lemaradok az olyan jelentős fejlődési ugrásokról, mint hogy V épp hány ujját tudja egyszerre a szájába tömni. Innen már csak egy szempillantás az egyetem!

De ha menet közben vagy – sokkal reálisabban – legalább utólag képes vagyok némi elfogadással reflektálni a fentiekre, akkor az hozzásegíthet annak belátásához, hogy van választási lehetőségem. A nehéz érzésekkel vagy gondolatokkal együtt is szabadon dönthetek a családom és a számomra értékes feladatok mellett, ha épp úgy akarom. Vagy ha ez a pufogás hevében épp nem sikerült, dönthetek arról, hogy mi legyen a következő lépésem, most már tényleg az értékeim felé.

Például az, hogy csak azért is igyekszem V-re figyelni, akármi is van közben az utamban, mert a nehézségek mellett is tekinthetem ezeket az egyre hosszabbra nyúló, ébren töltött órákat énidő helyett Véidőnek, minőségi apa-lánya együttlétnek. V pedig meghálálja az effajta figyelmet, mert most már gurgulázva nevet az idétlenkedésen, őszinte csodálattal hódol a Kaláka-feldolgozásaimnak és elgondolkodva gyűrögeti a pólóm varrását, miközben nagy szemekkel bámul ki az ablakon. Igazi kapcsolatban vagyunk egymással. Kár lenne lemaradni róla!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vackorsag.blog.hu/api/trackback/id/tr7616443654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása