Nagyjából azóta foglalkoztat, hogy mi is a feladatom apaként, hogy először hírt kaptunk V érkezéséről. Hogy vajon mi az, amit tőlem, és csakis tőlem kaphat meg a lányom? Hogy más-e ez, mint amire az édesanyjától számíthat, és ha igen, micsoda? Hogy van-e ebben valami általános, generációkon átívelően érvényes, és találok-e az itt és mostban engem segítő erőforrásokat. És ha a tizenkét hetes lányommal még nem tudok közösen IKEA-bútort összeszerelni, meg elvinni megnézni egy elhagyott vasúti pályaudvart, akkor ki is szállhatok a gondozásából, majd később jön el az én időm? Vagy az ilyesmit egyébként is csak a fiammal lehet majd, akinél amúgy is eláshatom magam, mert már fél évesen is biztosan jobb labdaérzéke lesz a focizáshoz, mint nekem? Azt akarom csak ezzel mondani, hogy a klasszikus apa dolgozik, anya főz szerepek megborulása az utóbbi generációk életében magával hozta a lehetőséget arra, hogy mélyebben gondoljuk át a családban betöltött helyünket. A férfiasság-apaság kérdésére persze nincs univerzális megfejtésem, és mindig némi gyanakvással figyelem azokat, akik ilyesmivel állnak elő. Mindez nem csökkenti a téma fontosságát, csak éppen az előíró szabályok helyett hasznosabbnak gondolom megtalálni azokat a modelleket-motívumokat-neadjistenideálokat, amelyek engem-téged-minket személyesen segítenek apaként és férfiként.

Itt van például John Gottman amerikai pszichológus, aki hosszú utánkövetéses vizsgálatokat végzett az apák családban betöltött szerepéről. Talán nem meglepő módon arra jutott, hogy a gyerekneveléshez messze nem csak a nőknek van hozzászólnivalója, sőt, hipotézise szerint a gyerekükkel aktív interakcióban lévő apák hosszú távon is pozitív hatást gyakorolnak gyermekeik intellektuális és érzelmi fejlődésére. Gottman vizsgálatai szerint az apák általában máshogy kapcsolódnak a gyermekeikhez, mint az anyák, például többet érintenek, kevesebbet beszélnek, a velük való játék általában „veszélyesebb,” és közben a gyermekek nagyobb érzelmi kilengéseket élnek át. Illusztráció fél percben:

Gottman elmélete szerint az „érzelmileg fejlesztő apa” az ilyen játékkal az érzelmek széles skáláját mutatja fel és váltja ki a gyermekéből, miközben abban is segíti, hogy ezeket az érzéseket szabályozza, elhordozza, fel- és lehangolja. A játékon keresztül bevezeti a gyermekét az érzelmek kézben tartásába, mellette van, példát mutat. Így a gyermek átéli ezeket az érzelmi kilengéseket, megismeri őket, és arról is tanul, hogy miként lehet együtt létezni ezekkel az időleges állapotokkal, és miként erősödnek és csillapodnak benne. Ide teszek egy hét perces videót Pál Feritől, aki nálam sokkal viccesebben beszél a témáról:

Azzal együtt, hogy mindig is lesápadtam a plafonig dobált tipegőktől és a lábuknál fogva pörgetett gyerekektől, tök izgalmasnak tartom, hogy a játékon keresztül az apák az érzelmi stabilitás példájává és az érzelmi intelligencia és az impulzuskontroll fejlesztőivé válhatnak a gyermekeik életében a saját, egyedi stílusukban. Mindez persze azt is jelenti, hogy nekünk, férfiaknak nem csak a gyermekek gondozásában érdemes részt vállalnunk a kezdetektől, hanem az sem árt, ha jártasságot szerzünk valahogy az érzelmeink világában, mert ezek nem nőies vagy férfias területek, hanem univerzálisan emberiek. Ezzel pedig nem csak saját testi-lelki egészségünkért tehetünk, hanem a gyermekeinket is segíthetjük.

--------------------------- 

Felhasznált és ajánlott irodalom:
https://www.parentmap.com/article/qdads-role-in-child-play-key-to-later-developmentq-gottman-says
https://www.focusonthefamily.com/parenting/the-involved-father/