N nevet, mert V elégedetten vigyorog evés után félálomban. N pityereg, mert nem megy a szoptatás. N magabiztos, mert V átaludt három órát éjszaka. N kétségbe van esve, mert nem tudta letenni V-t egész délután, valamit biztos elront. N lelkesen megy el kávézni a barátnőjével. N még nem igazán tud eljárni sehová a szülés után. N fényes nappal is öt perc alatt elalszik a nappaliban a tévé előtt. N az első halk gügyögésre felébred hajnali egykor. N pont elég jó anya, de szerintem nem tudja magáról.

A címben is szereplő posztpartum időszakot szigorúan véve általában szülés utáni hat hétre (gyermekágy) értik, de tágabban hat hónapig is eltarthat. És ez még csak a szervi és hormonváltozásokra fókuszáló orvosi definíció. Ha pszichológiailag nézzük ezt az érzelmileg fellazult időszakot, akkor azt látjuk, hogy már a várandósság alatt elkezdődik és a nálam okosabbak szerint akár két évig is eltarthat. Hajlamosak vagyunk jól-rosszul palástolt irritációval legyinteni a dologra, hát igen, ez most egy ilyen hangulatingadozásos, érzékenykedős időszak, majd elmúlik. Pedig ez a kiérzékenyültség nagyon fontos, mert az édesanya így kezd el ráhangolódni egy rettentően korlátozott eszközkészlettel kommunikáló lény (lásd: újszülött) igényeire. És nem úgy van az, hogy a baba első nyekkenésére empatikusan reagálunk, közben meg a bunkó pénztáros nem zaklat fel a boltban. Ez egy csomagajánlat az édesanyáknak, van benne minden, sírás is, nevetés is.

És akkor arról még nem ejtettünk szót, hogy szülés után fizikailag is kell gyógyulni, férfi szemmel számomra tök felfoghatatlan és mély tiszteletre méltó léptékben. Ja, és persze itt vannak még a hormonok: a várandóság alatt növekvő relaxin szint segíti az izmok és ízületek ellazulását, hogy a test felkészüljön a szülésre, csak közben lehet, hogy csinál némi derékfájást meg izomhúzódásokat, és szülés után sem rendeződik vissza minden varázsütésszerűen az első héten. A prolaktin segíti a szoptatást, de közben hatással van a viselkedésre, emésztésre és a test vízgazdálkodására. Az oxitocinnal meg nem jövök megint, lehet visszalapozni.

Végül pedig ott van ez az egész új helyzet, ami már nem csak a nőket, hanem az egész családi rendszert érinti: új szerepek és új feladatok alakulnak ki. Egy olyan egyensúlyvesztés áll be, ahol a régi megoldási-megküzdési módszereink már nem működnek, és újakat kell találnunk. Nem azért, mert bármit „elrontottunk,” hanem azért, mert ez ennek a helyzetnek-változásnak a realitása. Ezt nevezzük szép szóval normatív krízisnek, akad belőle pár az életünk során, de a baba születésére jobb szeretünk felhőtlen boldogsággal gondolni, a krízis pedig olyan ijesztő szó. Pedig a definíciót megnézve és továbbgondolva ott van benne a fejlődés, a továbblépés lehetősége.

De hát itt mégis csak egy Apablogon vagyunk, szóval illik feltenni a kérdést, hogy mi tennivalóm van nekem ebben a helyzetben?

Az elmúlt hetek tanulságai alapján úgy érzem, hogy a legfontosabb dolgom, hogy tiszteletben tartsam ezt az érzékeny állapotot. A szülés és a szoptatás kérdéseiben egyébként is viszonylag egyértelmű álláspontra igyekszem helyezkedni: nincs méh, nincs vélemény. Na jó, véleményem persze van, meg is beszéljük, mint rendes házaspárhoz illik, de nevetségesnek tartanám, ha kiselőadást tartanék odahaza arról, hogy N lesz szíves hogyan érezni magát, és intézni a dolgait. Arra különben is itt ez a felület.

Emellett ott van a viszonylag unalmas gyakorlati segítség. Igazából azt élem meg, hogy bizonyos helyzetekben a legtöbb, amit tehetek, hogy a partvonalról szemlélem a mama-baba duáluniót, és hozok egy pohár vizet, egy banános müzlit, közben meg leviszem a szemetet. Aztán úgyis eljön az én időm az esti fürdetéssel, meg a délutáni hordozós kutyasétáltatással, míg N pihen.

Végül, de elsősorban pedig ott van a meghallgatás és a támogatás. Ez ilyen nagyon szépen-elcsépelten hangzik, de az van, hogy hiába vagyok tök megértő ember (papírom is van róla), időnként nem is annyira könnyű tartalmazni-elhordozni ezt az érzelmi hullámvasutat, miközben amúgy épp én is fáradt vagy frusztrált vagyok V torokhangú bömbölése mellett. Ilyenkor jön a nagy kísértés: hogy megoldom a problémát, ha kell, ha nem. Ez pedig könnyűszerrel keresztülhúzza az összes fentebb felsorolt nemes érzelmet és viszonyulást. Pedig ha jobban belegondolok, igazából csak annyit kell kitartóan közvetítenem odahaza, hogy minden rendben van egy olyan időszakban, aminek nem természete, hogy könnyű. És nem árt időnként emlékeztetni N-t, hogy ő a legkompetensebb a saját lánya boldogságának biztosításában, és pont elég jó munkát végez.

---------------------------

Felhasznált és ajánlott irodalom:
https://www.victoriavn.com/en/health-library/how-long-will-it-take-to-settle-your-hormones-down-after-giving-birth
https://www.babaszoba.hu/articles/baba/A_baby_blues_tunetei?aid=20170914144535