Vackorság

Apablog egy vackorral.

Első

2021. január 17. 20:48 - adam.kiss

Ez a hét több első alkalmat is tartogatott V-nek és így nekünk is. Volt közte vidám és nehezebb egyaránt. Leesett például az első hó, V nagy szemekkel bámult ki a hálószoba ablakán a fehér takaróban vacogó, kopasz faágakra. Álmosan nézelődött, minket valószínűleg jobban magával ragadott a pillanat, mint őt, de sebaj, majd jövőre. A hét végére V túlesett az első lázas-hasmenős betegségén is, ez alaposan megviselt mindenkit, pedig objektíve nem volt semmi komoly gond, de azért mi megint az első gyerekes szülők izgatottságával-idegességével próbáltunk segíteni a nyöszörgő, átforrósodott babán. A láz szerencsére kevésbé bizonyult tartósnak, mint a hóesés, a fehérség maradt, a betegség távozni látszik.

Ahogy az első alkalmakon gondolkodtam, megint megragadott ezeknek a pillanatoknak az egyedi hétköznapisága. Hogy egy újszülött ezekre a számunkra átlagos, unalmas vagy éppen bosszantó dolgokra mennyire rácsodálkozik, és mivel őt leköti a pillanat, nekem sincs más választásom mellette, mint figyelni, jelen lenni. Közben persze rögtön a jövő is megjelent előttem, hogy milyen sok ehhez hasonló első pillanat lesz még új ételekkel, dacos veszekedésekkel, óvodába-iskolába járással, barátságokkal, szerelmekkel, csalódásokkal, örömökkel. És óhatatlanul felsejlenek a saját gyermekkorom élményei, néha csak egészen elmosott érzetek-színek-szagok formájában. V mellett sokszor tapasztalatom meg egészen hétköznapi módon, ahogy a generációk összeérnek bennünk egy pillanatra.

Mindemellett persze azt is érzem, hogy most ezek átütő élmények, amelyeknek könnyű a mélyére nézni, a maguk természetességével tudnak magával ragadni. De biztosan lesznek majd ezek a szó szürke értelmében hétköznapi pillanatok, megszokottak, megunhatók, idegesítően lassúak, afféle „haladjunk már a játszótérre, ahelyett, hogy ezt a kavicsot nézegetjük” módon. De talán nem is kell mindig ez a kicsit tűzijátékszerű intenzitás. Amikor úgy érzem, „nincs semmi különös,” abban sokszor nem csak unalom, hanem otthonosság, biztonság is van. És közben kedves számomra a szimbólumterápiás kiképzőterapeutám szava járása, aki mindig azt mondogatja, hogy az élményeink-emlékeink felidézésével, újra ízlelésével tehetünk azért, hogy életünk történéseit „élmény rangra emeljük.” Hogy nem mindegy, miként készülök ezekre az eseményekre, milyen figyelemmel vagyok jelen bennük, és hogyan tekintek vissza rájuk.

img-2413.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vackorsag.blog.hu/api/trackback/id/tr4916393646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása